Hírek
Posted in

Nem csak a Zoom és a Tesla, hanem tatabányai startupok is előnyös helyzetbe kerültek a járvány miatt

Posted in

A koronavírus minden cég életét érintette valamilyen mértékben, de sok esetben nem csupán negatív, hanem pozitív változást is hozott magával. Egyrészt megtanította a cégeket arra, hogy olyan üzleti modelleket dolgozzanak ki, amik segítségével képesek gyorsan alkalmazkodni új krízisekhez, másrészt nagymértékben megváltoztatta a fogyasztók vásárlási szokásait is, lehetővé téve ezzel új megoldások piacra dobását.

Ennek a trendnek köszönhetően javultak a nemzetközi globális vállalatok kilátásai és eredményei is, melyet két tatabányai startup cég is testközelből tapasztalhatott meg. A járvány egyértelmű nyertese a Zoom és a Tesla: A vírus miatt az offline meetingek helyett mindenki a videokonferenciát választotta megoldásként amikor csak lehetett, ennek eredménye pedig az lett, hogy a vállalat részvényének értéke meghétszereződött. A járványhelyzet hosszútávú nyertese azonban nem a szoftver-iparág, hanem az e-mobilitással foglalkozó vállalatok:

Az emberek szemlélete hihetetlen gyorsasággal változott meg az e-mobilitással kapcsolatban a Tesla Battery Day után, ezért a Tesla is rekord-profitokat tud felmutatni. Az elektromos autók utáni kereslet emelkedése mellett viszont elkezdtek elektromos kerékpárokat is vásárolni az emberek, mivel mindenki szeretné elkerülni a zsúfolt tömegközlekedést. Egyre több európai ország, többek között Magyarország is erőteljesebben támogatja már az elektromos kerékpárok vásárlását különböző támogatásokkal, és az ehhez szükséges kerékpárutak kialakításával, bővítésével.

Az újgenerációs VR készülékeket gyártó Yaw VR és az elektromos kerékpárokat forgalmazó Blurby Bike is győztesen került ki a járványhelyzetből.

Jelenleg Magyarországon két tatabányai startup cég is előnyös helyzetben van a vírus által okozott pozitív hatások miatt. A Yaw VR gaming eszközei iránti keresletet növelte a koronavírus, hiszen rengetegen ragadtak otthon. Szigetlaki Zsolt, a Yaw VR társalapítójának álláspontja szerint a márciusi és az áprilisi kemény hónapokat követően a május és az ezt követő időszak sokkal gyümölcsözőbb volt, s ez azóta sincs másként. “Reméljük, hogy az év végéig sikerül egy olyan újgenerációs terméket piacra dobnunk, mely tovább gyorsítja az eladásokat” – fogalmaz. A vállalat vevőkörét elsősorban az amerikai játékosok teszik ki, de a következő lépés az az európai értékesítések növelése a vezetőség elmondása szerint.

Az elektromos biciklik Teslája

A Blurby Bike elektromos városi kerékpárokat gyártó cég egy fiatalabb startup, mely szintén megérezte a koronavírus első hulláma által okozott nehézségeket az ellátási lánccal kapcsolatban, azonban október végén sikerült piacra dobnia első termékét.

Ivari Kull, a Blurby Bike társalapítója elmondta: “Az árak folyamatos alacsonyan tartása mellett a közvetlen vásárlói visszajelzések a legfontosabbak számunkra, ezért nincs middle-man köztünk és a vásárlók között. Kereskedelmi modellünk (közvetlenül a vásárlóknak való értékesítés) lehetővé teszi, hogy napra kész információkat kapjunk vásárlóinktól, melyre mind termékfejlesztés, mind pedig szolgáltatás szempontjából azonnal tudunk reagálni. A Tesla-hoz hasonlóan számunkra is fontos, hogy termékünk ékkövét, saját akkumulátorainkat mi is házon belül gyártsuk le.”

A jövőre nézve úgy tűnik, hogy az online értékesítés és a közlekedés elektromossá tétele egyre nagyobb teret nyer, melynek drasztikus ütemű fejlődése a pandémia után sem fog hanyatlani. Ha a vállalatok életben akarnak maradni, az új valósághoz kell alkalmazkodniuk. Ebben az ingatag/változékony környezetben új nyertesek és új vesztesek jelennek majd meg a piacon, éppen úgy, mint tíz évvel ezelőtt az iPhone és a Nokia esetében.

TOP
Bevásárlókocsi 0

Álláslehetőség

Villamosmérnök és villanyszerelő munkatársakat keresünk újonnan nyíló csepeli telephelyünkre. Gyakornokokat is fogadunk.